skip to Main Content

nagy saroltaNagy Sarolta vagyok, gyógytornász, fizioterapeuta. Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen végeztem, majd a diploma megszerzése után Orosháza – Gyopárosfürdőn kezdtem el dolgozni. Itt főleg traumatológiai, ortopédiai, reumatológiai betegségekkel találkoztam. De volt szerencsém sportolókkal is foglalkozni, akik főleg térd, váll, csukló sérülések, műtétek utáni rehabilitációra érkeztek. Gyermekeknek tartás javító tornát tartottam valamint munka mellett kismama tornát.
Ezután Franciaországban kezdtem el dolgozni, ahol egy évet töltöttem. Ez alatt az egy év alatt egy gyermekotthonban dolgoztam, ahol testi-szellemi sérült gyermekekkel foglalkoztam.
Jelenleg házi betegellátásban dolgozom.

Diplomám mellé néhány tanfolyamot már sikerült elvégeznem.
Mivel szakmai fejlődésem fontos számomra állandó figyelemmel kísérem a képzéseket, amiket lehetőségeimhez mérten igyekszem elvégezni.

Nagy hangsúlyt fektetek a prevencióra, mert ez által számos betegséget, kóros állapotot, fájdalmat előzhetünk meg. Valamint munkámban ugyan olyan jelentőséggel bír a pszichés támogatás, mint az egyénre szabott, adekvát és tudásom maximumát nyújtó terápia.

Elvégzett tanfolyamok:
– 3D Scoliosis (Schroth) Terápia Tanfolyam – Frissítő kurzus, 2017.
– SMR Tanfolyam, 2017.
– Mesure de la Fonction Motrice pour les Maladies Neuromusculare, 2016, Franciaország
– Attestetion Presence, 2016, Franciaország
– 3D Scoliosis Terápia Tanfolyam a Schroth Renszer alapján, 2015
– K-Active Taping Tanfolyam, 2014

Szakmai tapasztalataim:
– Kórházi ambuláns ellátásban,
– Gyermek, bentlakásos intézetben,
– Házi gyógytorna ellátásban.

Kezelt korosztály:
– Csecsemőkortól a felnőtt korig.

A kezelések helyszíne:

A gyógytorna kezelések házi gyógytorna formájában történnek, azaz a páciens otthonában vagy az általa megjelölt egyéb helyszínen.

Hogyan tud bejelentkezni hozzám?

  • Telefonon: 06 30 190 7315
  • Emailen: arthuman@arthuman.hu
  • Űrlap kitöltéséhez kattintson a lenti linkre!


Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, illetve szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

Ehhez a bejegyzéshez 0 hozzászólás érkezett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top