A nyakropogtatás, mint mindennapos szokás Az ízületek pattogtatása gyakori szokás. Sokan ropogtatják az ujjperceket, ujjakat,…
Az internet és a mentális jólét
A cicás mémek megmosolyogtatnak, de a túl sok képernyő és internet használatával töltött idő negatív hatással lehet a hangulatunkra.
„A gyerekek manapság egész nap a képernyőt bámulják.”
Ez a mondat gyakran hangzik el a szülők szájából, de a felmérések azt mutatják, hogy nem a gyerekek az egyetlenek, akik órákat töltenek el a képernyő előtt.
Egy 2009-es Pew Survey szerint az amerikai felnőttek 28%-a mondta, hogy „szinte folyamatosan” elérhető online, a 2005-ös 21%-hoz képest.
A 18 és 29 év közötti felnőttek körülbelül fele mondta, hogy „szinte folyamatosan” online van. Ez 9%-kal magasabb, mint 2018-ban volt.
Miközben tisztában vagyunk vele, hogy a túl sok képernyő, az internet előtt töltött idő káros hatással van a gyerekek agyára, nincs ennyi adatunk arról, hogy mit tesz vagy nem tesz ugyanez a felnőttekkel, azonban akad néhány olyan kutatás, amely a képernyő előtt töltött idő rövid távú hatását vizsgálja felnőttek esetében.
A jó hír az, hogy nem minden hír negatív.
A képernyők elterjedése
Nem meglepő, hogy a felnőttek egyre több időt töltenek a képernyő előtt.
Az utóbbi évtizedben egyre több és több amerikai vásárolt okostelefont, lehetővé téve ezáltal azt, hogy szinte állandóan elérhető legyen számukra a képernyő, azaz internet. Ez azt jelenti, hogy a barátok, a család és az alkalmazottak folyamatosan elérhetnek bennünket.
Egy másik Pew Survey szerint 2011-ben csupán az amerikaiak 35%-a rendelkezett okostelefonnal. 2019-re ez 81%-ra emelkedett.
„Gyakorlatilag mindenki egy mini számítógépet hordoz magával folyamatosan.” – mondja Dr. Zlatin Ivanov, egy new yorki pszichiáter.
Az elmúlt 15 évben a Facebook, egy egyetemistáknak szánt platformból, a felnőttek 69%-ának fő támaszává nőtte ki magát.
Bár talán úgy tűnhet, hogy a közösségi média (és az, hogy kedvünk szerint üzenhetünk) erősíti a kapcsolódás és az összetartozás érzését, az eredmények vegyesek azzal kapcsolatban, hogy ez így van-e vagy sem.
A képernyőidő és a depresszió
A cicás mémek, a vígjátékok, és az, hogy képesek vagyunk egyetlen koppintással beszélni a barátainkkal, mosolyt csalnak az arcunkra.
Azonban, az igazság az, hogy a napi több órányi képernyő nézéssel, internet böngészéssel töltött idő negatívan befolyásolja a hangulatunkat.
Egy 2017-es kutatásban azt találták a kutatók, hogy azok a felnőttek, akik napi több mint 6 órát töltenek TV-nézéssel vagy számítógépük használatával, nagyobb valószínűséggel tapasztalnak mérsékelt vagy súlyos depressziót.
A folyamatos kapcsolódás valójában könnyedén vezethet a még nagyobb elszigeteltség érzéséhez, mondja Dr. Gail Saltz, a New York-Presbyterian Kórház/ Weill-Cornell Orvosi Egyetem pszichiátriai osztályának docense és a New Yorki Pszichoanalitikai Intézet pszichoanalitikusa.
„A magányosságnak a szorosabb, bensőségesebb kapcsolatokhoz van köze, amelyek valódinak és közelinek tűnnek, és a képernyő ezt nem igazán képes megadni… és mégis, az emberek a képernyő előtt töltött időre cserélik le a valódi kapcsolatokba fektetett időt.” – mondja Saltz.
Ivanov arra figyelmeztet, hogy ez megfoszt minket a valódi kapcsolatainktól.
„A számítógép vagy okostelefon előtt töltött hosszú órák hatással vannak a magánéletünkre, a családunkra, a gyerekeinkre és egyéb kapcsolatainkra.” – mondja.
Ráadásul a képernyő előtt töltött idő egy ülő viselkedésmód, amelynek erőteljes megjelenése összefüggést mutat a depresszióval.
A képernyő nézéssel töltött idő napos oldala
Azonban nem minden képernyő nézéssel kapcsolatos hír rossz.
Egy 2019-es tanulmányban a Michigan Egyetem azt találta, hogy azok a felnőttek, akik használják a közösségi médiát, kevésbé hajlamosak pszichoszociális stresszt tapasztalni, amely a major depressziót és szorongást fémjelzi.
„A képernyő használata… arra, hogy kapcsolatban maradjunk azokkal az emberekkel, akikkel már kiépítettünk valamilyen kapcsolatot, egy jóval pozitívabb használata a képernyőnek, internetnek, mint az Instagram görgetése, vagy egyéb olyan dolgok, amelyek nem erősítik a kapcsolatokat.” mondja Saltz, hozzátéve, hogy az utóbbi kiválthatja a „kimaradás, lemaradás” félelmét.
Más szavakkal, hasznos lehet arra használni az internet felületén a Facebookot, hogy tartsuk a kapcsolatot a világ másik pontján található barátunkkal egészen addig, amíg az nem akadályoz minket személyes találkozóinkban más emberekkel.
Képernyőzés az ágyban
Az alvás megvonás összefüggést mutat a mentális egészségügyi problémákkal.
Egy 2014-es tanulmány azt mutatja, hogy a lefekvés előtti képernyő használat megzavarhatja az alvás ciklust, részben a melatonin termelés csökkentése által.
„Az okostelefonok képernyői kék fényt bocsátanak ki, ami trükkös és káros lehet, ha éjszaka ér minket, mert azt hitetheti el az agyunkkal, hogy nappal van.” – mondja Ivanov.
Ivanov azt javasolja, hogy lefekvés előtt könyvet olvassunk inkább, mint hogy tableten vagy okostelefonon tegyük ugyanezt.
Szerezzük meg a kontrollt a képernyők felett
Nem minden képernyő előtt töltött idő kerülhető el, mivel számos felnőtt dolgozik számítógépen napi legalább 8 órán át, heti öt napon keresztül.
Hogyan biztosíthatjuk azt, hogy a képernyő előtt töltött időt pozitívan éljük meg, vagy, hogy legalább csökkentsük a negatív hatások kockázatát?
Kezdetnek Saltz azt javasolja, hogy iktassunk be rövid szüneteket a nap folyamán, ha többnyire képernyő előtt és internet használatával dolgozunk.
„Álljunk fel, és sétáljunk egy kicsit.” – mondja.
Eszközök a képernyő előtt töltött idő nyomon követésére
Talán furcsának tűnhet, de appok, valamint más egyéb eszközök segíthetnek bennünket abban, hogy nyomon kövessük és korlátozzuk a képernyő előtt töltött időt.
Képernyő idő jelentések
Ha iPhone-t használunk, akkor kapni fogunk egy jelentést arról, hogy naponta átlagosan mennyit használtuk a telefonunkat, és hogy ez mennyivel tér el az előző héthez képest.
Az Apple lebontja kategóriákra ezt az időt (mint például közösségi média használat szemben az olvasással), és lehetővé teszi a használatával töltött idő ütemezését vagy korlátozását.
Ezt az információt a legtöbb Androidos készülék beállításaiban is megtaláljuk.
Hordható emlékeztetők
Számos hordható eszköz kínál emlékeztetőt, hogy tartsunk szünetet és mozogjunk egy kicsit.
Például az Apple Watch okosóra minden órában jelzi, ha nem álltunk fel, és mozogtunk legalább egy percet. Tekintsünk rá emlékeztetőként, hogy tartsunk egy kis szünetet.
A Fitbit szintén emlékeztet rá, hogy meglegyen a napi lépés számunk és mozgásunk.
AppDetox
Ez az app lehetővé teszi az androidos felhasználók számára, hogy szabályokat állítsanak fel, és korlátozzák az app használatukat, és emlékeztet rá bennünket, amikor megszegjük őket.
Kék fény blokkoló szemüvegek
Egy kisebb kutatás azt találta, hogy a kék fény blokkoló szemüvegek viselése segít kiszűrni a kék fényt, ezáltal segíti a melatonin termelést és elősegíti a jobb alvást.
Útravaló
Bár a képernyő és internet előtt töltött idő hatásait leginkább gyerekeken és serdülőkön vizsgálják, a felnőttek is egyre több időt töltenek a képernyő előtt.
A közösségi média használat ugyan csökkentheti a depresszió és a szorongás mértékét, azonban a jóból is megárt a sok.
Ha kisebb szüneteket tartunk a nap folyamán, illetve appok segítségével nyomon követjük és korlátozzuk a képernyő, internet előtt töltött időt, azzal minimalizálhatjuk a negatív hatásait. Az egyensúly megtalálása a kulcs a képernyő használat egészséges módjához.
Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?
Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is.
Szakterápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. Schroth, McKenzie, Dorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre. Járóképes beteg esetén sport- és baleseti rehabilitációs gyógytorna rendelőnkben is előrhető, nem csak házi ellátásban. Rendelői gyógytorna esetén a kezelést mozgásszervi állapotfelmérés előzi meg, ami a gyógytornával együtt (is) megvalósítható.
Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.
Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15., és 1113 Budapest, Kökörcsin utca 19.
Időpont foglalás: https://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315
Kiegészítő kezelési lehetőségek
Légylézer (soft lézer) kezelés
A soft lézer terápia pozitív hatásai
A lágylézer alkalmazása számos hatást generál a kezelt szöveteken:
1. növeli a véráramlást: a kapillárisok és artériák tágítása;
2. biostimuláció: szövet-regeneráció, proteinszintézis stimulációja, ATP előállítás stimulációja, fibroblast mitózis stimulációja, kollagén és elasztin növelése;
3. gyulladáscsökkentő hatás;
4. anti-ödéma hatás, a nyirokrendszer stimulációjával;
5. fájdalomcsillapító hatás: az idegvégződések érzékelési küszöbének növelése.
Ultrahang terápia
Az ultrahangterápia hatásmechanizmusa
Az ultrahang sugár hatására a sejtek rezegni kezdenek, mely a szövetekben mikromasszázst eredményez. A rezgés mechanikai energiája hőenergiává alakul, mely a szövetek mélyén felmelegedést okoz. Ennek következtében az adott terület keringése, oxigén ellátása fokozódik, ami izom-, heglazító, fájdalomcsillapítóhatású, ezzel felgyorsítva a gyógyulási folyamatokat.
- Keringés fokozása, anyagcsere javítása
- Ödéma felszívódásának segítése
- Hegszövet fellazítása
- Izomlazítás
- Fájdalomcsökkentés
Házi gyógytorna és online gyógytorna
Több helyszínen az Ön otthonában és online formában pedig helyszíntől függetlenül tudunk egyéni gyógytornát biztosítani.
Hogyan működik az online gyógytorna?
Gyógytornászaink segítségével lehetőséget biztosítunk a gyógyulásra akár otthonából is. Az online videóhívás során lehetőség nyílik az alapos vizsgálatra, mivel a gyógytornász a különböző mozgásszervi problémákat videón keresztül is megfigyelheti. A kezelésre ugyanígy van mód, kivéve azokat az eseteket, aminken a gyógyítása kizárólag manuálterápiás fogásokkal lehetséges (pl. állkapocs ízületi manuálterápiás kezelés).
A kontroll online gyógytorna kezelés célja a terápiával való haladás és a páciens visszajelzései alapján szükség esetén a terápia módosítása.
Abban az esetben, ha a páciens visszajelzése alapján az állapota javul, új, összetettebb, intenzívebb gyakorlatokra kerülhet sor. Ezeket minden esetben az online kezelés során betanítja, elmagyarázza a gyógytornász.
Sikeres terápia esetén hetente-kéthetente egy alkalom online gyógytorna kezelésre van szükség, otthon azonban minden nap gyakorolni kell. A teljes terápia általában 6-12 hétig tart.
Árak és finanszírozás
Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.
Jelentkezés gyógytornára
Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu
Forrás: Healthline.com
Ehhez a bejegyzéshez 0 hozzászólás érkezett