skip to Main Content

Bokaszalag szakadás kialakulása, tünetei

Bokaszalag szakadás kezeléseA bokaszalag sérülései a leggyakrabban előforduló sportsérülések közé tartoznak (pl. futás, kosárlabda, röplabda stb. közben). A sérülés a bokaszalagok valamelyikének a túlzott nyújtása vagy szakadása miatt következik be. Van amikor a boka kifelé fordul ki, van amikor befelé.  A külső boka területén három különböző szalag található, melyek az ízületi stabilitásért felelnek. Sérülések esetén gyakori az elülső és a középső szalag szakadás. A hátsó szalag az anatómiai helyzeténél fogva kevésbé veszélyeztetett.

Az elsődleges tüntek az erős fájdalom és általában igen gyorsan duzzanat a szakadás helyén. A bokaszalag szakadást követően természetesen a mozgástartomány beszűkül, súlyos esetben egyáltalán nem is lehet ráállni a sérült lábra.
Orvost, szakembert mindenképpen fel kell keresni, ugyanis meg kell győződni, hogy nincs-e komolyabb sérülés, esetleg törés a boka környékén.

Bokaszalag szakadás kezelése

A sérülést követően forduljon azonnal szakemberhez, ha a következő tünetek valamelyikét tapasztalja:

  • A bokafájdalom következtében képtelen járni;
  • A boka duzzadt, deformálódott;
  • A boka körüli bőr sérült;
  • A sérülést nagy erő okozta (pl. esés);
  • A fájdalom és a duzzanat pihentetést hatására is rosszabbodik.

A sérülést követően a lehető leghamarabb szakorvoshoz kell fordulni, amennyiben teljes gyógyulást szeretnénk. Bokaszalag szakadás kezelése szakember segítségével hatékonyan megvalósítható.

A bokasérülések enyhébb formája esetén a következő lépéseket érdemes kipróbálni.

  • Rest – Pihentetés. Teljesen tehermentesíteni, pihentetni kell a bokát a sérülést követő néhány napban
  • Ice – Jegelés. Hűtsük a sérült testrészt, jegeljük naponta 3-4 alkalommal 10-15 percen keresztül
  • Compression – Kompresszió. Kötözéssel, fásli használatával elősegíthetjük a duzzanat csökkentését
  • Elevation – Felpolcolás. Polcoljuk fel a sérült testrészt a test fölé helyezéssel, hogy a duzzanatból folyadék a véráramba távozhasson.

A pihentetési időszakot követően (2-3 nappal a sérülés után) ésszerűen terhelni kell a bokát. Súlyosabb bokaszalag sérülés esetén vagy amennyiben a kezdeti sérülés nem gyógyul megfelelően, mindenképp forduljunk gyógytornászhoz.

Felépülési idő

A bokaszalagok sérülése után a teljes felépülés általában 6-8 hetet vesz igénybe, de a sérülés súlyosságától függően ez hónapokra is nyúlnak. A lágyrész hialuronsav injekció alkalmazásával a gyógyulási idő több mint harmadával csökken. Kombinálva gyógytornával nem csak a gyógyulási idő csökkenthető, de nagyobb az esélye a teljes gyógyulásnak (a szalagok erősségének, teherbírásának, rugalmasságának és a bokaízület mozgástartományának teljes helyreállásának). Az újboli terheléshez ezt az állapotot kívánt elérni, mivel egyéb esetekben életreszóló károsodások maradhatnak vissza. Ilyen lehet a bokaszalag végleges megnyúlása és a túlságosan laza ízület, megy további kórképek kialakulásához vezethet, vagy az ismételt sérülés.

Bokaszalag szakadás gyógytorna

Napjainkban  a konzervatív (operáció nélküli) kezelések kerülnek előtérbe, amennyiben az operáció nem elsődleges megoldás. Elsőként gipsszel, majd néhány nap elteltével speciális sínnel látják el a sérültet.

Gyógytorna utókezelés nagy szerepet játszik a bokaízület stabilizálásában, amit a járó- és koordinációs tréningekkel, izomerősítéssel érhetünk el. Az ízület általában hét-nyolc hét elteltével újra teljesen terhelhető. A bokaszalag szakadás gyógytorna időtartam függ a sérülés fokától, a beteg fizikai állapotától, korától. Általában 2-4 hétig szükséges a gyógytorna heti 2-3 alkalommal.

Amennyiben gyógytorna gyakorlatokat szeretne, konzultálna gyógytornász kollégánkkal, jelentkezzen hozzánk gyógytornára!

Milyen területen vállalunk házi gyógytornát?

  • Házi gyógytorna keretében Budapest közigazgatási területén belül
  • Házi gyógytorna keretében Budapest agglomerációjába tartozó településeken: Budaőrs, Törökbálint, Diósd, Érd, Dunakeszi, Pomáz, Szentendre, Üröm, Budakalász
  • Házi gyógytorna keretében vidéki városokban (helyszínekről itt is tájékozódhat): Debrecen, Szeged, Gárdony
  • Rendelői gyógytorna (Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.)
  • Bármely helyszínen történő szolgáltatás igénybe vétele szabad kapacitás függvénye

Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?

Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is. Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.

Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. Schroth, McKenzie, Dorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre.

Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.

Időpont foglalás: https://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315

Árak és finanszírozás

Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.
Cégünknél OEP finanszírozott gyógytorna nem igényelhető.

Jelentkezés házi gyógytornára

Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu 

Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, illetve szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

Ehhez a bejegyzéshez 0 hozzászólás érkezett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top