Skip to content

Csuklótörés

A szerencsétlen esések jelentős része végződik az orsócsont törésével és ehhez kapcsolódóan csuklótáji szalagsérüléssel. A csuklótörés az egyik leggyakrabban előforduló csonttörés. Többnyire trauma, baleset miatt következik be, mikor a hirtelen esés következtében a teljes test súlya a csuklóra nehezedik.

A csuklótörés szempontjából veszélyeztetettek a fiatalok, akik leginkább sportsérülés formájában szenvednek csuklótörést, illetve az idősebb korosztály, akik esetében a csontritkulás jelentős rizikófaktor.

A csuklótörés kezelése

csuklótörés utáni gyógytornaA csuklótörés kezelése az anatómiai helyzetben történő rögzítést és fizikai kímélet jelenti. Szükség lehet a törvégek helyretételére, amit helyi érzéstelenítésben végez el a szakorvos. A helyretételt ismételt röntgen készítésével ellenőrzik, majd egy héten keresztül, a könyöktől az ujjak tövéig érő gipszsín kerül fel a betegre, ezt három-öt hétig tartó körkörös gipszsín viselése követi.

Még egy egyszerű törés következtében is felléphetnek olyan hatások, következmények, melyek megelőzése érdekében célszerű speciális, rehabilitációs törés utáni gyógytorna gyakorlatokat alkalmazni a sérült testrész átmozgatására.

Csuklótörés utáni gyógytorna

Tanácsok a csuklótörés utáni gyógytorna végzéséhez:
  • A tornaprogram során tartsa be kezelőorvosa és gyógytornászai utasításait
  • Friss törés után ne masszírozza csuklóját
  • Nehéz tárgyakat ne emeljen, ne cipekedjen, ne támaszkodjon törött testrészére
  • Gipszben lévő karját is tornáztassa
  • Tornázzon minden nap, ha elfárad, tartson pihenőt és utána folytassa a gyakorlatokat
  • A gyógytorna gyakorlatokat fájdalomhatárig végezze
  • Ha erős fájdalmat érez, kérje kezelőorvosa vagy gyógytornász tanácsát, segítségét

Csuklótörés utáni gyógytorna – minta gyakorlatok

Ujjhajlítás

Két kezét tegye a combjára, majd állítsa külső élére kezeit, itt próbálja ujjait behajlítani és nyújtani.
Ismétlésszám: 6-8

Ujjnyitás

Két kezét tegye a combjára, majd állítsa külső élére kezeit, itt próbálja ujjait szétnyitni, majd összezárni.
Ismétlésszám: 6-8

Karemelés

Két karját helyezze el függőlegesen teste mellett. Két kezét tegye vállra, majd engedje vissza le a teste mellé.
Ismétlésszám: 6-8

Gyógytorna gipsz levétele után

Két tenyerét, alkarját, könyökét fektesse egy asztalra, tenyere lefelé nézzen, ujjai legyenek zárva és nyújtva. Tenyerét, alkarját szorítsa az asztalhoz, majd lazítsa el.
Ismétlésszám: 6-8

Amennyiben további gyógytorna gyakorlatokat szeretne, konzultálna gyógytornász kollégánkkal, jelentkezzen hozzánk gyógytornára!

Milyen területen vállalunk házi gyógytornát?

  • Házi gyógytorna keretében Budapest közigazgatási területén belül
  • Házi gyógytorna keretében Budapest agglomerációjába tartozó településeken: Budaőrs, Törökbálint, Diósd, Érd, Dunakeszi, Pomáz, Szentendre, Üröm, Budakalász
  • Házi gyógytorna keretében vidéki városokban (helyszínekről itt is tájékozódhat): Debrecen, Szeged, Gárdony
  • Rendelői gyógytorna (Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.)
  • Bármely helyszínen történő szolgáltatás igénybe vétele szabad kapacitás függvénye

Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?

Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is. Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.

Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. Schroth, McKenzie, Dorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre.

Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.

Időpont foglalás: https://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315

Árak és finanszírozás

Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.
Cégünknél OEP finanszírozott gyógytorna nem igényelhető.

Jelentkezés házi gyógytornára

Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu 

Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, illetve szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

This Post Has One Comment

  1. Kedves Ildikó!

    Kisunokám 9 éves. Lovaglás közben leesett a lóról, eltört mind a két csuklója. Hősiesen tűrte a gipszet, de ma az egyik kezéről levették már. Írt nekem, hogy nem tudnék e neki valamilyen tornát javasolni. Mivel én feliratkoztam az Önök hírlevelére szerencsére találtam hasznos tanácsokat, amik remélem Larinám segítségére lesznek.
    Köszönöm szépen.

    Üdvözlettel: Szabó Sándorné

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top